Napocska

Napocska

Pár szó a mintáról

 Kisfiam idén ballagott el a Sárga Napsugár csoportból. Szerettünk volna valamilyen emléket hátrahagyni a csoportnak, ezért született meg ez a napocska.
Alize Velluto fonalat használtam hozzá amit kimondottan szeretek horgolni, mert nem szöszöl, nem szakad és magával a fonallal is könnyen össze lehet varrni a részeket, nem mellesleg pedig nagyon puha lesz a végeredmény.
A hátránya ebben az esetben viszont az volt, hogy nem volt belőle kimondottan szép sárga szín, csak ilyen halovány.
Eredetileg kezei és lábai is vannak a figurának (a https://www.leithygurumi.com/ oldalán megvan a teljes minta), és terveztem is, hogy megcsinálom, de 3 gombolyag fonal kevés lett hozzá.
Ha jól számoltam, a napocskához a sugarakkal körülbelül elég a két gombolyag.  

Hozzávalók

3,5 mm-es horgolótű (de simán lehetett volna nagyobbal is, csak ez volt kéznél)

2 gombolyag Alize Velluto fonal

biztonsági szemek (ügyelj arra, hogy hosszú legyen a szára, ez egy nagyon vastag fonal. Fontos, hogy át tudd szúrni vele az anyagot és a hátulját kényelmesen rá tudd pattintani), ha nincs, más megoldásokkal is szép lehet, például hímezve

nagylyukú tű a varráshoz

 

Rövidítések

Rp – rövidpálca

szap – szaporítás

fogy – fogyasztás

 

Napsugarak (6 darabot készíts belőle)

1. kör – 8 rp a varázsgűrűbe

2. kör – 8 rp

3. kör – szap, 7 rp (9)

4. kör – szap, 8 rp (10)

5. kör – szap, 9 rp (11)

6. kör – szap, 10 rp (12)

7. kör – 2 szap, 5 rp, szap, 4 rp (15)

8. kör – 2 szap, 6 rp, szap, 6 rp (18)

9. kör – rp, szap, 8 rp, szap 7 rp (20)

10. kör – 11 rp, 2 szap, 7 rp (22)

11. kör – 12 rp, 2 szap, 8 rp (24)

12. kör – 13 rp, 2 szap, 9 rp (26)

13. kör – 14 rp, 2 szap, 10 rp (28)

14-16. kör – 28 rp

17. kör – (5 rp, 1 fogy) x4 (24)

18. kör (4 rp, 1 fogy) x4 (20)

19. kör – 20 rp

 

Fej (az orrtól kezdjük):

1. kör – 6 rp a varázsgyűrűbe

2. kör – 6 szap (12)

3. kör – (1 rp, 1 szap) x6 (18)

4-5. kör – 18 rp

6. kör – (1 rp, 1 fogy) x8 (12)

7. kör – 6 fogy (6)

8. kör – 6 szap (12)

9. kör – (1 rp, 1 szap) x6 (18)

10. kör – (2 rp, 1 szap) x6 (24)

11. kör – (3 rp, 1 szap) x6 (30)

12. kör – (4 rp, 1 szap) x6 (36)

13. kör – (5 rp, 1 szap) x6 (42)

14. kör – (6 rp, 1 szap) x6 (48)

Én a szemét az orrától számított 3-4. szemek közé tettem, egymástól 4 szem távolságra, de próbálgasd, hol nézne ki jól.

Hímeztem rá szemöldököt és széles szájat is, de ebben a fonalban sima hímzőcérnával kicsit elvesztek ezek a vonalak.

15. kör – (7 rp, 1 szap) x6 (54)

16. kör – (8 rp, 1 szap) x6 (60)

17. kör – (9 rp, 1 szap) x6 (66)

18. kör – (10 rp, 1 szap) x6 (72)

19. kör – (11 rp, 1 szap) x6 (78)

20. kör – (11 rp, 1 fogy) x6 (72)

21. kör – (10 rp, 1 fogy) x6 (66)

22. kör – (9 rp, 1 fogy) x6 (60)

23. kör – (8 rp, 1 fogy) x6 (54)

24. kör – (7 rp, 1 fogy) x6 (48)

25. kör – (6 rp, 1 fogy) x6 (42)

26. kör – (5 rp, 1 fogy) x6 (36)

Tömd ki a testet.

27. kör – (4 rp, 1 fogy) x6 (30)

28. kör – (3 rp, 1 fogy) x6 (24)

29. kör – (2 rp, 1 fogy) x6 (18)

30. kör – (rp, 1 fogy) x6 (12)

31. 6 fogy

Vágd el és dolgozd el a fonalat. Varrd a sugarakat a napra és már kész is vagy 🙂

https://www.instagram.com/borga.land/

horgolt napocska