Lilleliis horgolt polipmintája

Lilleliis horgolt polipmintája

Nem ez az első polipom, de babának még nem csináltam szinte semmit. Sokat gondolkoztam, horgoljak-e neki koripot, de eszembe jutott, hogy mindkét testvérének ebből a mintából készítettem már egy polipot, legyen az övé is hasonló. 

Lilleliis mintája igen egyszerű, gyorsan elkészíthető, de azért mutatós. Már elég régen lefordítottam, a csoportunkkal teszteltük is a fordítást. Egy ponton okozott többeknek nehézséget a minta, ezért erről most külön is írok.
A 19. sorig teljesen egyértelmű minden, ott viszont kicsit figyelni kell. 
A 19. sort először csak hátsó szálba öltéssel készítjük, az első hurokba fog később a gallér kerülni. Ha ezt elrontjuk, nem vészes, de gallérral azért szebb a figura. Tehát ide csak hátsó hurokba öltve jön 3 rp és egy fogyasztás végig, majd a 20. sorban elkezdjük a csápokat, ezeket viszont csak első hurokba öltve. A hátsó hurkok szabadon maradnak, itt folytatjuk ugyanis a horgolást a csápok után, innen zárjuk le a polip belsejét.

 

 

 

 

Ahova a piros nyíl mutat, ott maradtak szabadon a hátsó hurkok és oda fog a 21. sor kerülni. A 21. és 22. sorokkal zárjuk le a polipunkat.
Én még a zárás előtt ráhímeztem a szemeit és a száját. Nekem könnyebb, ha tömés előtt letudom ezt is, de sokak szerint jobban látni, mi hova kerül, ha csak a végén hímezzük ki.
Mivel egy baba játéka lesz, a biztonsági szemek most nem lettek volna jók, de azokkal is szépen mutat. A szája mehetett volna kicsit feljebb, erre már csak a gallér horgolásánál jöttem rá, de most már így marad.
A kis tulajdonosának nem tudom, tetszik-e, az biztos, hogy megkóstolta volna, amivel szintén nincs túl nagy baj, mert bár nagyon apró a figura, nem fér a szájába és amúgy is 100% pamutból készült. Azért ha még egyszer megcsinálnám, picit nagyobbra horgolnám.
A mintát Lilleliis ingyenes mintái között megtaláljátok, lefordítottam magyarra is, a kép alatt lehet nyelvet változtatni.
Remélem, elkészítítek ti is 🙂 

Afrikai virágmintás nagyikocka

Afrikai virágmintás nagyikocka

Egy újabb fantasztikus tervező: Barbara Smith nagyikockáját hoztam el nektek. A minta eredeti leírását itt megtaláljátok. Mindenképp érdemes a MADE IN K-TOWN oldalára ellátogatni, rengeteg gyönyörű mintát, leírást, ötletet találtok nála.  (tovább…)

Elegáns horgolt nagyikocka

Elegáns horgolt nagyikocka

Ennek a gyönyörű nagyikockának a tervezője: Destany Wymore, a minta eredeti leírása pedig itt található. Az én képem ne riasszon el senkit, ez nagyon szép lenne, ha rendesen kihúznám, de most idő hiányában egy gyors fotó készült csak róla. Ha elkészül a többi is, majd megmutatom, milyen a végeredmény. Addig is az eredeti oldalon láthatjátok a tervezőét. Annyit azért mondanék róla, hogy anyukáknak ezt a nagyikockát célszerű csak az után elkészíteni, hogy mindenkit lefektettünk aludni. Legalábbis az első példányt mindenképp csendben és magányban horgold, ha nem vagy túl gyakorlott. Én vagy hétszer bontottam vissza, mert folyton elfelejtettem, hol tartottam. 🙂 A minta fordítását is át fogom még egyszer nézni, amikor a következőt készítem. (tovább…)