Horgolt hajpánt
Milyen sapka illik a hosszú hajra?
Va már pár ötletem, de amíg hozzájutok a kivitelezéséhez, készítettem gyorsan egy hajpántot a kislányomnak. Kényelmes, a fülét jól védi, a haját nem kócolja össze, amíg nem fordul hidegebbre az időjárás, tökéletes. És nem mellesleg nyertem vele egy kis időt, amíg nekiállok végre a sapkának.
Minta
Ez nem olyan bonyolult minta, ezért olyan sokat nem is írnék róla. Szerintem nagyon jó kezdőknek is, lehet gyakorolni rajta a horgolást és a végeredménye hordható is.
Lemértem a lányom fejkörfogatát és mivel elég rugalmas fonalat találtam hozzá (Lana Gatto, de nem tudom pontosan, melyik fajta), levettem belőle 4-5 centit. Egy ilyen hosszú láncsort készítettem 3,5-es tűvel.
Innentől félpálcákkal haladtam, de mindig csak a hátsó szálba öltöttem.
Természetesen függ a fonaltól, a horgolótűtől, a horgolási módtól, hogy hány sor az elég, nekem 14 sor jött ki, ezzel kényelmesen takarható a füle.
Ha kész a csík, hajtsuk ketté és a végeit csúsztassuk egymásba. Középen, ahol érintkezik a két szél, varrjuk össze.
Itt jól látható, hogy a két szélén keletkezett egy-egy lyuk. Meg a legkisebb gyerekem keze is, aki nélkül mostanában egy fotó sem készülhet el 🙂
Ezt a két lyukat kell már csak egymásra hajtani és újra összevarrni. Ha ez elkészült, ki lehet fordítani és máris kész a hajpánt. Mellé fényképeztem azt a fonalmennyiséget is, ami egy gombolyagból (50 g) megmaradt.