Zhaya horgolt szundikendő mintája

 

Nemrég feltette Zhaya a szundikendő fordításomat a Ravelry oldalára. A minta ingyenes, de Ravelry regisztráció kell hozzá.
Miután beléptél az oldalára, megkerested a mintát (belinkeltem feljebb), lépj a free Ravelry download mezőre és megtalálod a mintáit az összes elérhető nyelven, pdf formátumban. Itt lesz
magyarul is. 

A mintáról
 

Ritkán van időm el is készíteni, amit lefordítok, de ezt nem akartam kihagyni. Elkezdtem a kendőt, de pár sor után elegem lett. Fáradt is voltam, éjjel álltam neki, nem is sikerült minden szemet a megfelelő helyre ölteni, feladtam. Arra gondoltam, jó lesz ez a kendő nekem nagyikockával, majd a fejnél használom Zhaya mintáját. 
Aztán szerencsére aludtam rá egyet és megvilágosodtam 🙂

Mivel babának készült, Kartopu Organica fonalat használtam hozzá, ami 100%-ban mercerizált egyiptomi pamut fonal. A szemeit, száját hímeztem, így bátran a baba kezébe adható. 
Nagyon jó döntés volt az is, hogy az eredeti mintánál maradtam, ez most fogzásnál derült ki igazán.
Az egész kendő a mintája miatt dörzsöli a pici fogínyét, a baba csúcsos sapkája pedig nagyszerűen rágható. a baba igényeinek teljesen megfelel ezekben a nehéz órákban. 

Nem sűrűn használtam még ezt a fonalat, főleg Cataniám van itthon, de a kíváncsiság rávett, hogy kipróbáljam. Nagyon tetszik! Puha, fényes, kicsit könnyebb vele dolgozni, mint a Cataniával, de tartós is. Már pár mosáson már túl is vagyunk, a színét nem engedte, a formáját pedig teljesen jól megtartotta. Remélem, ez így is marad, vár még rá pár mosás. 

A mintában nem szerepel a ruha szegélye. Úgy is teljesen jó, de én akartam neki adni egy keretet, ezért ezt választottam hozzá. 

    horgolt rongyi