Ahogy fordítottam, pici fiam közölte, hogy ezt a cicát igazán meg is csinálhatnám neki. Ő elég megfontoltan szokott játékot választani, így hát egyértelmű volt, hogy rögtön le is fogom tesztelni a fordítást.

Nem tudom, voltatok-e már úgy, hogy őrizgettetek egy fonalat, mert azt túl jónak véltétek csak úgy felhasználni, és még nem találtátok ki, mi akar lenni. Nekem évek óta a szekrényemben állt egy Sirdar Snuggly halványszürke (0435) gombolyag fonal, amit  folyton félreraktam, mert túl puhának, vagy túl kevésnek gondoltam az épp aktuális munkához. Most a kezembe akadt újra és egyértelmű volt, belőle lesz a cica 🙂
Cataniához képest nagyon könnyű volt vele dolgozni, a végeredmény pedig pont olyan lett, mint képzeltem, nagyon puha, picit szöszös cica.
A leírás nekem egyértelmű volt :), de azért ha hibát találtok benne, jelezzétek kérlek.
Most pedig nekiállhatok a második kíváncsi cicának is, mert hazajött a nagylányom is az oviból és persze ő is kért egyet. Szerencsére a gombolyag még nem fogyott el.
Ha el szeretnétek készíteni ti is a cicát, lilleliis oldalán megtaláljátok a magyar nyelvű leírást. A kép alatt kicsit lejjebb görgetve lehet a magyar nyelvet kiválasztani

Jó munkát hozzá!