Horgolás

Fürgeláb, a róka

Kreamojza erdei állatok mintáját már régen kinéztem magamnak…azaz a gyerekeimnek. Először a Scheepjes Stone Washed fonal tesztelésénél akadtam rá, de akkor még más terveim voltak ezzel a fonallal. Viszont a kis erdei állatok nem mentek ki a fejemből. Aztán...

Szegfű Cati

  Zabbez nemrég küldött egy levelet, elkészítette az új baba mintáját, megkérdezte, ráérek-e lefordítani. Izgatottan vártuk a gyerekekkel az új virágbaba képét. Megbeszéltük, hogy most is, mint eddig, ha lány lesz, Bori kapja, ha fiú, Gabóckának készítem el....

Hortenzia, a kék baba

Ha valaki azt hiszi, a fiúknak nincs szükségük babákra, téved. Nálunk legalábbis a kisautók imádatát teljesen jól kiegészítik a babák is. Persze nem a hercegnők, vagy a rózsaszín szoknyás virágbabák, kizárólag a férfiasabb vonal jöhet csak szóba. Legutoljára Bori...

Ballagás az oviból

Egy hosszabb betegség után Borival újra oviba mentünk. Elbúcsúztunk egymástól, ő befutott játszani a többiekkel, én pedig átnéztem a hirdetőtáblát, van-e valami újdonság. Volt. Olyan elfoglaltak voltunk az utóbbi időben, hogy észre sem vettem, véget ért az első ovis...

Gerbera Gemma

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én általában éjjel szoktam horgolni. Ezért a játékok nagy részét is éjjel, kevésbé szerencsés esetben hajnalban szoktam befejezni. Ilyenkor beosonok a gyerekek szobájába és az ágyuk végébe teszem az új játszótársat. Másnap, amikor...

Balerina nyuszi, az új kedvenc

Nemrég ráakadtam a moramadepattern oldalára és azonnal eldöntöttem, hiába van egy hosszú listám, kinek mit kéne csinálnom, az ő nyuszijával fogom folytatni a sort. Mora grafikus dizájner és ez észrevehető az általa kidolgozott mintákon is. Nem is tudom, találkoztam-e...